Miért mondom ezt?

Ahoz, hogy ezt megértsd el kell mondanom mivel foglalkozom; egy tanácsadó cégnél vagyok "területi képviselő" ami abból áll, hogy a budapesti dugóban ülök napi 8 órát, és ahelyett hogy a dudát nyomnám, inkább agyalok.

Azon agyalok, hogy mit csináltam, hogy döntöttem, és az tényleg a legrosszabb döntés volt az életemben? És minnél többet gondolkodom annál inkább rájövök, hogy egy ideillő idézettel éljek; "Nem ide jöttem, nem ezt akartam!".

A dilemma alapja nem más mint a "tényleg Ő a nagy Ő", illetve "öreg vagyok már bohócnak" gondolatkör körül jár.  

De ami a lényeg; napról napra biztosabb vagyok, hogy mégis Ő kell nekem....

De nagyon gyáva vagyok....

Hol is kezdjem?.....

Először inkább bemutatkozok Gábor vagyok, (nem valamimizgalmas mi?, de ez van) 28 múltam, szeretem az életet, a munkám, és nem szeretem a focit :).

Amiért ezt a blogot elindítottam, az egy olyan élethelyzet amibe még soha nem kerültem. De inkább kezdem az elejéről.

Az egész 4 hónappal ez előtt kezdődött.

Hosszú időn át munkát kerestem egy bukott vállalkozás után. Aztán egy szép napon megkaptam az álllást amire vágytam, nem nagy szám csak egy sales manageri pozíció, de nekem akkor maga volt a minden. Végre meg volt mindenem, szép barátnő, jó munka. lakás, autó, minen amire vágytam az elmúlt időben. De teltek múltak a napok, hetek, és az eddigi mesébe illő életem unalmassá vált, nem is biztos , hogy unalmassá, inkább átvette a delírium állapot helyét a való világ, a mókus kerék. Ebben a pillanatban át estem a ló túl oldalára, azt hittem, hogy a kapcsolatom "szürkült be", de így utólag nem biztos. hogy ez a valóság.

Az új munahely egy "baromfiudvar", tele jobbnál jobb nőkkel, így történhetett meg az, hogy a stabil, két és fél éves kapcsolatom hirtelen unalmassá, " nem szeretem már" állapottá alakult át. Ebben az időben esett meg az, hogy egy családi probléma miatt haza kellett költöznöm egy hétre. Ezen a héten volt időm agyalni a "problémán", ami mint tudjuk nem igazán nyerő. Most sem volt az, letelt az egy hét. Meg volt beszélve, hogy szüleimnél ebédelünk, azért, hogy ne kelljen neki főzőcskézni, de Ő nem jelent meg, nem értem el, ki volt kapcsolva. Erre bepipultam, Nem az volt a probléma, hogy nem jött el, hanem az, ahogy ezt kezelte. Ha rám csörög talán másként alakult volna. Megebédeltünk, és Én haza mentem, otthon feküdt, és aludt, a kifogása egyszerű volt, de számomra nem megérthető: kimerült, és nem akart senkivel találkozni. Ez az ami végleg elindította a lavinát. Ha nem akar senkivel találkozni, akkor Én is elmegyek. Összeszedtem pár doolgomat, és eljöttem.

Közben egy hatalmas vihar dúlt bennem, maradjak, ne maradjak, szeretem, nem szeretem......

Két nappal később visszamentem; akkor úgy éreztem igen szeretem. Ismét teltek múltak a napok, jöttek a kísértések, és megint az unalmas hétköznapok. Hét végére megint azt éreztem, hogy ezt már nem bírom költözöm. Megeggyeztünk , hogy 10 nap kell ahoz, hogy át tudjam gondolni a dolgokat.

Át gondoltam, legalábbis azt hittem. Aztán három nap múlva végleg eljöttem.

Azóta eltelt 2 hét, Ő nagyon hiányzik, de tudom , hogy nagyon begbántottam Őt. Ahoz hogy vissza menjek túl friss a seb, és nem hiszem, hogy vissza engedne. Mindenem vissza küldte, amit tőlem kapott, amit együtt vettünk, ami csak emlékezteti rám mindent, ezzel egy dolgot sikerült elérnie, hatalmas lelkiismeret furdalásom van, és iszonyúan hiányzik.....